2010. december 16., csütörtök

Shopping

Karácsonyra családtól már szinte csak pénzt szoktam kapni, mert nem szeretnének olyan dolgokat venni, amik esetleg nem tetszenek nekem vagy nincs rá szükségem, meg persze nekik is egyszerűbb, de én is jobban örülök ennek.
Általában előbb meg is kapom a pénzt, hogy karácsonykor legyen mit a fa alá rakni:)
Ezért a héten el is kezdtem vásárolgatni és sikerült végre ruhákat is venni.

Stradivarius szoknya- Szerelem volt első látásra!


Stradivarius farmer- Ebből a farmerből most veszem a negyediket:D Nem mind a négy teljesen ugyanolyan, mindig kicsit újítanak, de az anyag/fazon kb ugyanaz. Az elsőt kifogytam, a második most szakadt szét.
Azért szeretem, mert nincs rajta semmi koptatás, szép sötétkék és vastagabb anyagból van, így télre is jó.


Tally Weijl csizma- Annyira cuki szerintem ez a csizma:D És jó meleg, bundás belül is.


Tally Weijl sál- Őszintén szólva nem akartam majdnem 4000 Ft-ért sálat venni, de ez tetszett meg és jó meleg!


H&M táska- Ezt a táskát már múltkor is néztem, csak másikat vettem meg, de most le volt árazva, nem tudtam otthagyni:D Meg ez egy kisebb táska, szerintem nem ér meg ugyanannyi pénzt, mint a nagy amit vettem múltkor, de 4000-ért megvettem most.


H&M kardigán, felső, bugyik- Ezek is le voltak árazva.

( nem hiányzik róla flitter, nem tudom miért tűnik úgy a képen )


New Yorker öv


Ez pedig az Essence téli kollekciós kézkréme ( volt még két fajta, ha jól emlékszem mandarinos és gránátalmás )


És még útban van felém jó pár smink rendelés:)
Azokról majd külön írok, ha megkaptam őket!

Ti miket vettetek/ rendeltetek mostanában?

11 megjegyzés:

  1. Ilyen kardigant en is vettem tegnap, v tegnapelott?:) Csak a rozsaszinesben, pont rajtam van haha :) Az eredeti ara mondjuk egy vicc volt..

    VálaszTörlés
  2. Én tegnap vettem, de Árkádban csak szürke volt. Ha találok rózsaszínt máshol, veszek egy olyat is:D

    VálaszTörlés
  3. Nekem is kéne egy ilyen farmer, mert amim van ilyen színű, azt már vhogy "viseltesnek" érzem.. De nekem a stradis farmerok baromira lelapítják a seggem.
    a strasszos felsőn meg úgy kiakadtam, hogy feketében nincs leárazva, csak ez a szín :(

    VálaszTörlés
  4. Nekem ez az egyetlen stradis farmer szerintem ami jól áll:D
    Amúgy le akartam fotózni amit múltkor vettem mangos farmert, csak elfelejtettem. Az vékonyabb, de nagyon jó. Csak miután felpróbáltam vettem észre, hogy elvileg leggings farmer, először fel sem tűnt, mert teljesen olyan mint egy normál farmer. Viszont extra sztreccses és nagyon jól néz ki felvéve szerintem.

    Nekem jobb, hogy nem feketét vettem, mert fekete felsőm úgyis van sok:)

    VálaszTörlés
  5. A TW csizma nagyon tetszik *.*
    Mennyibe került?

    VálaszTörlés
  6. Jaaj tényleg nagyon cuki az a csizma :D:D volt még más színben? :)

    VálaszTörlés
  7. Nem láttam más színben. Egyébként ebből a feketéből is csak két darab volt már, örültem, hogy pont a méretem:)

    VálaszTörlés
  8. Imádom a masnis szoknyát! Meg a H&M akciókat!:D Nagyon jó dolgokat fogtál ki!

    VálaszTörlés
  9. ez a szoknya gyönyörű!!!! meg farmerra én is ilyenre vadászok... :)

    VálaszTörlés