2012. május 3., csütörtök

Nyx soft matte lip cream - Addis Ababa és Antwerp

Rájuk már nagyon vágytam, végül a karácsonyi pirosító rendelésemhez hozzáraktam végre őket:) A pinkben rögtön biztos voltam, a másikat tesztek alapján választottam ki, szerencsére tökéletesen, imádom! 




Csomagolásuk ránézésre olyan, mint egy szájfénynek, a csomagolás színe pedig tükrözi a termék színét, viszont nem átlátszó, így sajnos nem látszik mennyi van még benne. 
Applikátorral tudjuk felvinni a "szájkrémet". Ami nagyon jó benne, hogy szerintem sokkal egyszerűbb felvinni, mint egy rúzst, de a végeredmény hasonló lesz. Viszont sokkal könnyedebb, beleolvad a szájba.
Nagyon jól pigmentáltak, egy húzással is szépséges színt érhetünk el és jól fednek. Felkenve kicsit fényesek, de pár perc száradás után teljesen mattá válnak, abszolút csillámmentesek. Volt egy időszak, amikor a csillámos szájfényekért voltam oda, de már egy ideje inkább a mattot részesítem előnyben, ezért is vártam nagyon, hogy kipróbáljam őket.




Amiért még imádom, az a tartósságuk. Evést, ivást is túlélnek és általában szépen, egyenletesen kopnak, de azért néha érdemes rájuk pillantani.
Az egyetlen hátrányuk, hogy eléggé szárítanak, mindenképp jól ápolt szájra vigyük fel őket (azért is, mert különben eléggé megülnek a "ráncokban"), sőt még ajakbalzsam sem árt alájuk. Viszont azért időjárás függő is, hogy mennyire szárítanak, amikor télen használtam őket, rosszabb volt a helyzet, mint most a jobb időkben.
Összességében nagyon szeretem, amióta megvannak legtöbbször hozzájuk nyúltam, főleg a rózsaszínhez. Cherry Culture oldalon tudtok rendelni 6 dollárért, de most 40% Nyx kedvezmény van május 6-ig. Azt sajnos nem tudom, hogy a Müllerben lehet e kapni és ha igen, akkor mennyiért, esetleg, ha valakinek van erről infója légyszi ossza meg:)

Antwerp


Az Addis Ababa árnyalatot pedig itt láthatjátok a számon: http://babusbeauty.blogspot.com/2012/01/napi-smink-addis-ababa.html

Hogy tetszenek? Próbáltátok már valamelyik árnyalatot?:)

3 megjegyzés: